Kedves Látogató!

Vajda Margit vagyok, zenepedagógus és nyelvtanár. 
Már a kiskanizsai zenei általános iskolában megfertőztek a zene szeretetével. Csodálatos élményekben volt részem az énekkar és Cirip népzenei zenekar fellépésein. A néptánc az iskolában majdhogynem kötelező volt, ami szinte mindannyiunk életét át-átszőtte. 6 évesen még gyerekjátékokat adtunk elő, aztán lassacskán megismerkedtünk az ország különböző tájegységeinek táncaival is. Vagy másfél évtizedig voltam aktív tagja a Kanizsa Táncegyüttesnek, majd a Zalagyöngye Táncegyüttesnek. Kaposvári tanulmányaim alatt a Kaposvár Táncegyüttesben is táncoltam. 2000-ben kaptam meg tanítói –ének-zene tanári diplomámat. 9 évesen kezdtem el zeneiskolába járni, tangóharmonika szakra. A hangszer sokszínűségét számos helyen és élethelyzetben tudtam kihasználni: Németországban egy tangóharmónika-zenekarban játszottam 1 évig, a főiskolán egy jazz bőgős csoporttársammal sanzonokat adtunk elő. De kísértem felnőtt kórust is harmonikán.
Mindig szívesen foglalkoztam, játszottam gyerekekkel, főleg, miután megszületett Jázmin kislányom. Gyakorlatilag együtt fedeztük, fedezzük fel a népi mondókákat, játékokat. Ahogy egyre mélyebbre ások a népi anyagban, világossá válik előttem, mennyire elfelejtettünk játszani, önfeledten mókázni. Ez pedig nagyon fontos egy kiegyensúlyozott gyermek-szülő kapcsolatban.
Mivel a gyermekek mindenre fogékonyak, amit csak eléjük tárunk, ovis gyerekeknek játékos zenés angol nyelvű foglalkozásokat is tartok. Itt főleg a zenén és a játékon van a hangsúly. Az, hogy a dalokat, mondókákat angolul tanuljuk, még egy “kis” plusz.

Vajda Margit
Tel: 0630 6160847
E-mail: margitvajda@gmail.com
 
 

Rólam írták:

 Zalai Hírlap

Ezeket pedig mások írták rólam:
http://angolkalauz.hu/motivacio/igy-angolozunk-mi-margo-es-kislanya-jazmin/


És ezt is:
http://zaol.hu/kultura/kozos-hanglemezt-keszit-vajda-margit-zenepedagogus-es-a-bojtar-nepzenei-egyuttes-1684855 

És még ezt is: